Concordetrader
A kereskedés CFD alapon történik. A CFD (contract for difference – különbözeten alapuló ügylet) a befektetési piacok egyik legfiatalabb terméke, amely azért jött létre, hogy megkönnyítsék az ügyfelek számára, a részvény-, deviza- index- vagy árupiaci kereskedést. Ezen termék segítségével anélkül tehetnek szert árfolyamnyereségre, hogy a mögöttes terméket ténylegesen birtokolniuk kellene. A CFD bármely pénzügyi instrumentumra irányulhat, például részvényekre, devizapárokra (forex), kötvényekre, kamatokra, tőzsdeindexekre vagy akár árucikkekre is.
Ez iránytól függően jóváírás, vagy terhelés formájában jelenik meg a kereskedési számlán, napról-napra egészen addig, amíg nyitott pozícióval rendelkezünk.
Ugyanakkor a tőkkeáttétel adja a termék veszélyét is, hiszen ez által akár a teljes tőkénket is elveszíthetjük, ha nem foglalkozunk megfelelően a kockázatunk kezelésével.
A CFD alapvetően egy tőzsdén kívüli termék, de az elmúlt évek lendületes fejlődésének köszönhetően mostanra már rendelkezik megfelelő mennyiségű szereplővel, és ennek eredményeként likviditással is ahhoz, hogy ne érezzük hátrányát ennek. Az árfolyamok gyakorlatilag folyamatosan követik az alap instrumentumnak a mozgását.
Termékek:
Részvények
Tőkeáttételes kereskedési lehetőség a világ nagy tőzsdéin forgó papírokra. Nagyon kedvező díjakkal és professzionális online kereskedési rendszerrel elérhetők a fontos német, angol, amerikai és európai részvények, de akár Ázsia felé is elkalandozhat. A jogszabályok által megengedett shortolási lehetőséget nyújtunk egyedi papírokra is.
Devizák
A világ összes fontos devizapárja, valamint sok fejlődő piaci deviza is kényelmesen, könnyedén kereskedhető – akár éjszaka is. Itt soha nem zár be a piac! Akár a dollárral, vagy éppen az euróval szemben is fogadhat a forintra, a cseh koronára, zlotyra vagy a rubelre.
Árucikkek
Ha van véleménye az olajár alakulásáról, most meg is játszhatja azt – bármelyik irányba! Emellett minden fontos árupiaci termék CFD-je, így például a réz, a cukor, a különböző gabonák vagy a kakaó is elérhető egy gombnyomással. Nem kell fizikai aranyat tárolnia otthon vagy a széfben – gyorsan és kis költséggel fogadhat az aranyárra.
Indexek
Alacsony költséggel, kényelmesen, hétfő hajnaltól péntek éjszakáig folyamatosan kereskedhetők a világ nagy tőzsdeindexei, többek között a Dow Jones Industrial Average, az S&P 500 , a német DAX és a japán Nikkei. Segítségével kiszűrhető az egyedi részvények kockázata.
Kockázatok
A CFD vásárlója a teljes általa a pozícióra képzett letét összegét elveszítheti, sőt még ezen túl is képződhet vesztesége, pótbefizetésre kötelezhető. Teljes nyeresége vagy vesztesége az alaptermék árfolyammozgásától függ.
A CFD eladója a pozíció finanszírozására kamatot épít be a CFD jegyzési árfolyamába, amely akár folyamatosan változhat. Ez a kamat a CFD vásárló eredményét csökkenti.
A CFD megvásárlása nem jelent jogosultságot a mögöttes értékpapírra, így a CFD kiírójának esetleges csődje esetén a CFD vásárlója (a letétet és az esetleges profitot tekintve is) a kiíró általános hitelezőjévé válik, vagyona nem elkülönítetten kezelt. Amennyiben a CFD vásárlójának vesztesége van egy adott pozíción, az ebből fakadó kötelezettsége a kiíró csődje esetén sem szűnik meg.
A CFD kiírója nem vállal garanciát az árjegyzés vételi/eladási árfolyama közötti különbség stabilitására, az folyamatosan változhat. Extrém piaci mozgások esetén a CFD kiírója az árjegyzést szüneteltetheti, illetve az árjegyzés vételi/eladási árfolyama közötti különbség kitágulhat.
A CFD-k kereskedési ideje nem egyezik meg az alaptermék kereskedési idejével, gyakran – de nem kizárólagosan – hosszabb ideig kereskednek a CFD-vel, mint az alaptermékkel
A CFD kiírója a szerződést bármikor önhatalmúlag lezárathatja, a vásárló (ügyfél) részéről ellenvetésnek helye nincs.
A CFD nem tőzsdei termék, annak adózása ezért az értékpapírokra vonatkozó normál adózási szabályoktól eltérhet. A CFD kiírója nem köteles a mögöttes termék legjobb tőzsdei vételi és eladási árfolyamát biztosítani a vevő (ügyfél) részére.
